David Bowie májrákban szenvedett, „küzdött, mint egy oroszlán”
Az utolsó pillanatig dolgozott, állítják a popsztárhoz közelálló források.
Az utolsó pillanatig dolgozott, állítják a popsztárhoz közelálló források.
Queen, Mick Jagger, Cher, Lou Reed – a napokban elhunyt poplegenda a karrierje során rengeteg zenésztársával énekelt együtt. Ezekből válogattunk ki tízet.
A popikon 1997-ben lépett fel a Sziget (akkor még Pepsi) Fesztiválon, és az Ez egy ilyen kor nevű gyűjtőoldal Bowie halálának másnapján mindenki számára meghallgathatóvá tette a koncert teljes hangfelvételét.
„Néha nem is érzem valódi embernek magam, hanem mások ötletei gyűjteményének” – mondta a január 10-én elhunyt David Bowie. Ma már nem meglepő, ha valamelyik könnyűzenei előadóról kiderül, nem olyan a való életben, mint amit a külvilágnak mutat magából a produkcióiban. Egykor azonban úttörőnek számított David Bowie, hogy olyan átváltozó ikonokra legyen hatással, mint Madonna vagy Lady Gaga.
David Bowie mindenkire hatott, még arra is, akire nem. Íme, 11 bizonyíték.
A Vatikán a Twitteren emlékezett David Bowie-ra.
Hogy miért is volt a poptörténelem egyik legfontosabb előadó-szerzője David Bowie? Több lista is összeállítható e kérdés megválaszolására. Nekünk, a halálhíre utáni döbbenetben, hirtelen ezek jutottak eszünkbe a közel öt évtizedes életműből. De már most hiányzik egy csomó szerzemény.
Reggel jött a szomorú hír: három nappal nagyszerű új nagylemeze, a Blackstar megjelenése és 69. születésnapja után elhunyt a modern kultúrtörténet egyik legfontosabb személyisége, David Bowie.
Két nappal a 69. születésnapja, és az erre időzített zseniális új lemeze megjelenése után 69 éves korában, január 10-én elhunyt David Bowie, miután 18 hónapos küzdelmet folytatott a rákkal.
Lehet, hogy nem annyira váratlanul érkezett, mint a három évvel ezelőtti visszatérő Bowie-lemez, ám a 69 éves popsztár új albuma pályafutása egyik legkülönösebb produkciója.
Ahogy ígérte, tegnap megjelentette Lazarus című új albumelőzetes dalát a veterán popsztár.
Minden idők egyik legnagyobb popszemélyisége csütörtökön hozza ki új albumelőzetes dalát. Részletet már mutatunk is belőle.
A Gorillaz egyik alapítótagja, Jamie Hewlett egy David Bowie-t ábrázoló grafikát töltött fel az Instagramjára, és máris beindultak a találgatások.
Tízperces dal egy hihetetlen videóval. Itt az új album beharangozó száma – ezt látnia kell!
A hamarosan új albumot megjelentető popsztár a Trainspotting rendezőjének kérését utasította vissza.
Celebkötvény – David Bowie nemcsak a zenei és a művészvilág nagyja volt, de sikeres vállalkozónak és a pénzügyi világ egyik úttörőjének is számított.
David Bowie helyett David Cameron brit miniszterelnök halálhírét jelentette be véletlenül a brit Heart FM hírolvasója, majd gyorsan korrigált. A hírbemondót az kavarhatta meg, hogy Bowie halálhíre kapcsán be kellett olvasnia Cameron Twitter-üzenetét is, amelyben a megújulás nagymesterének nevezte a brit zenészt.
David Bowie a modern popkultúra - vitán felül - legfontosabb alakja volt. Öt évtized alatt nem csak számos zenei irányzat előfutára volt, de bebizonyította azt is, hogy a folyamatos megújulás ellenére is lehet önazonosnak maradni. Ha Bowie nem kísérletezett volna évről évre, ha nem váltott volna stílust lemezről lemezre, akkor ma egészen másmilyen, valószínűleg jóval unalmasabb lenne a popzene, és sokkal sótlanabb lenne annak körítése is. A popzene kaméleonja azonban nem csak a zenében, de a filmben és a divatban is meghatározó, provokatív, zseniális szereplő volt. A rákkal vívott kegyetlen harcban, két nappal a 69. születésnapja és az erre időzített zseniális új lemeze, a Blackstar megjelenése után 69 éves korában, január 10-én hunyt el. Nagyításunkkal a nem mindennapi karrier előtt tisztelgünk.
Nagymamám, Zalai Imréné találkozása David Bowie-val – az interneten régebben nagy karriert futott be a modern falvédő, ami most, Bowie halálhíre nyomán "újraszövődött", lekerült róla a vasárnap elhunyt énekes.
Január 8-án, David Bowie 69. születésnapján jelenik meg a zenész 25. stúdióalbuma Blackstar címmel.